2012. június 12., kedd

Az idei CRRA győztesek


Idén is átadták a legelismertebb nemzetközi jelentés díjakat a CRRA díjait. A  kiíró a  CorporateRegister.com, a legnagyobb nemzetközi adatbázis, több mint 160 ország 9000 vállalatának csaknem 40 000 jelentését teszi elérhetővé az olvasók számára (regisztráció szükséges).

Annak ellenére, hogy 29 országból voltak nevezések, a dobogós helyezéseket mindössze 9 ország vállalatai tudhatják magukénak. A 9 kategória első helyein az Egyesült Királyság és az USA (3-3 első hely), illetve egy-egy elsőséggel Dánia, Ausztrália és Izrael osztoztak. Dobogós helyen végzett még Franciaország egy jelentéssel, Kanada és Brazilia két-két jelentéssel, továbbá Dél-Korea egy jelentéssel.
Nem meglepetés, hogy a legjobb integrált jelentés díját ismét a Novo Nordisk nyerte el, hiába óriási rutinjuk van már, ami toronymagas győzelmet hozott számukra a kategóriában. Ebben a kategóriában indult egyébként a MOL is. Számomra az sem meglepő, hogy a legjobb KKV jelentés díját az egyik legnagyobb CSR-jelentés guru Elaine Cohen cége, a Beyond Business készítette.

A Coca Cola idén két kategóriában is győzedelmeskedett, a királykategóra, azaz a Legjobb jelentés díját, illetve a Legjobb széndioxid beszámoló díját is elhozták. Két kategóriában nyert a Marks and Spencer is, a Lényegesség valamint az Őszinteség kategóriákban.

A következőkben összefoglalva a győztesek és helyezettek. A linkek a Corporateregister oldalaira mutatnak, ingyenes regisztrációt követően a jelentések letölthetőek, illetve letölthető az összefoglaló kiadvány is.

Gratulálunk a győzteseknek!
Legjobb jelentés
Győztes: Coca-Cola Enterprises Inc (USA)
2. helyezett: Vodafone Group plc (UK)
3. helyezett: Marks and Spencer plc (UK)

Legjobb első jelentés
Győztes: La Trobe University (Ausztrália)
2. helyezett: Bloomberg LP (USA)
3. helyezett:  American Water Works Company Ltd (USA)

Legjobb KKV jelentés
Győztes: Beyond Business Limited (Izrael)
2. helyezett: Banarra (Ausztrália)
3. helyezett: Guelph Hydro Inc (Kanada)

Legjobb integrált jelentés
Győztes: Novo Nordisk (Dánia)
2. helyezett: Hyundai Engineering and Construction Company  (Dél-Korea)
3. helyezett: Vancity (Kanada)

Legjobb CO2 beszámoló
Győztes: Coca Cola Enterprises Inc. (USA)
2. helyezett: Vodafone plc (UK)
3. helyezett: Royal Dutch Shell (UK)

Kreatív kommunikáció
Győztes: The Walk Disney Company  (USA)
2. helyezett: Microsoft (USA)
3. helyezett: Hewlett-Packard Company (USA)

Lényegesség
Győztes: Marks and Spencer plc (UK)
2. helyezett: L'Oréal SA (Franciaország)
3. helyezett: Coca Cola Enterprises Inc (USA)

Őszinteség
Győztes: Marks and Spencer plc (UK)
2. helyezett: Microsoft  (USA)
3. helyezett: Natura Cosméticos SA (Brazilia)

Hitelesség
Győztes: Co-operative Group Limited (UK)
2. helyezett: Banco Bradesco (Brazilia)
3. helyezett: Royal Dutch Shell plc (UK)

2011. november 20., vasárnap

Pöpec adatbázis

Hosszú előkészületek után elkészült a GRI jelentés-adatbázisa. A korábbi Excel-alapú, letölthető verzióhoz képest igazán nagy az előrelépés, mutatós és jól navigálható, ráadásul már nem csak a GRI jelentések kerülhetnek bele, hanem minden nem-pénzügyi jelentés. Lássuk milyen érdekességeket tartogat!

 

2011. november 13., vasárnap

Hamarosan itt a 4. generáció


Már javában folyik a GRI negyedik generációs útmutatójának - G4 - előkészítése, amihez a mi véleményünket is várják november 24-ig.
A képre kattintva eljuthatsz az on-line kérdőívhez, és elmondhatod milyen irányú fejlesztést támogatnál leginkább. Hogy megkönnyítsem a dolgodat, röviden bemutatom a két kiinduló modellt.

Miben más a GRI G3.1?


A G3.1 útmutató tulajdonképpen egy gyors frissítése a 3. generációsnak, hogy addig is amíg a G4-es útmutató kidolgozása a végéhez ér (várhatóan 2013-ra), három lényeges területen - emberi jogok, helyi közösség, gender - kövesse a trendeket és az olvasók igényeit. Hogy mik a leglényegesebb változások?

2011. június 16., csütörtök

Élre törnek a gyártók és az élelmiszeripar!


Az iparági statisztika élén komoly átrendeződés tapasztalható a tavalyi évhez képest. Az adatbázisban elektronika és gépipar kategóriába soroltan 2010-ben hét cég adott ki jelentést, míg tavaly egy sem! Illetve élre tört az élelmiszeripar, FMCG kategória is, harmadik helyre szorítva a tavalyi élmezőnyt, a pénzügyi szolgáltatásokat nyújtókat és az energiaipart.

2011. június 9., csütörtök

A 2010-es jelentők harmada "elsőjelentő"


Felkerültek az Alternate jelentés adatbázisba a friss statisztikák, immár a 2010-es adatokkal.


A 2007- 2008-2009-es erőteljes növekedés a jelentések számában kicsit visszaesett, csak néggyel több jelentés jelent meg 2010-ben mint korábban. Ez azonban csalóka statisztika, több okból is.

2011. június 4., szombat

Miből lesz a ...?



Na nem a cserebogár, hanem az energia :-).


Kicsit szégyen, de csak a minap bukkantam rá egy rendeletre, amely szerint a villamosenergia-szolgáltatóknak minden év május 25-ig közzé kell tenniük, hogy milyen elsődleges (primer) energiaforrásokból származik az általuk szolgáltatott energia, és milyen légszennyezési adatok kapcsolódnak hozzá.

Aki fejlődni akar környezeti teljesítményének jelentésében, immár nem csak egy korábbi posztban hivatkozott országos adatot használhat a felhasznált villamos energiához kapcsolódó kibocsátások bemutatásához, hanem felhasználhatja a választott szolgáltatója által közzétett adatokat is. Összegyűjtöttem segítségképpen a linkeket, mert nem annyira könnyű megtalálni az adatokat.

2011. április 24., vasárnap

Nagy segítség a CO2 kibocsátás számításában

A minap a LinkedIn egyik "beszélgetésében" ajánlotta valaki, hogy a Greenhouse Gas Protocoll mellett érdemes megnézni az International Energy Agency  legfrissebb kiadványát is, ha valaki relatíve friss országos CO2 adatokat keres, különös tekintettel pl. az egységnyi energiafelhasználásra vonatkozó adatokra.


2011. április 12., kedd

Energiahatékonyság megjelenése fenntarthatósági jelentesekben

Április 6-7-én Győr adott otthont az Energetikai Mérnökök Egyesülete (AEE) által szervezett VI. AEE konferenciának, amelynek témái a klímaváltozás, energiatudatosság és energiahatékonyság voltak.

A témán felbuzdulva megnéztem, hogy a jelenleg elérhető, 2010-ben kiadott jelentésekben, hogyan és milyen formában jelennek meg ezek a témák, mennyire fontos az energiatudatosság szerepe a vállalatok fenntarthatósági jelentéseiben.Természetesen az Alternate jelentés adatbázist használtam a kutatás céljából :-).



A konferencián elhangzott előadásom itt megtekinthető

2011. január 28., péntek

Melyik jelentés a leghitelesebb?


A hitelesség nagyon fontos egy jelentés esetében. Ezt többféle módon is elérhetjük, egyik módja, ha külső független felet kérünk fel a jelentés hitelesítésére. Ebben a CRRA kategóriában 12 induló van, lássuk a hitelesítők nyilatkozatait, melyik ébreszti a legnagyobb bizalmat a tartalom iránt.

2011. január 27., csütörtök

Melyik a legjobb KKV jelentés?

Ismét egy CRRA2011 kategóriáról van szó, azaz a kérdés, hogy melyik KKV jelentése a legjobb. Itt sokkal kevesebb induló van, mint a kreatív kategóriában, de több is a meló a szavazással, mert érdemben is meg kell nézni a jelentéseket. Lássuk!

2011. január 19., szerda

Ki a legkreatívabb?

Ismét itt az idő, hogy leadjuk szavazatainkat a talán legnagyobb nemzetközi jelentésverseny, a CRRA2011 kategóriáiban. gondoltam, beszámolok arról, nekem melyik jelentésekre esett a voksom, hátha motivállak a szavazásban.

2010. december 18., szombat

Elindult a G4 de előtte még jön a GRI 3.1!

Múlt héten a GRI "Train of trainers" eseményén vettem részt Amszterdamban - közelgő hivatalos GRI képzési partnerré nyilvánításunk okán. A képzés részeként kaptunk egy kis betekintést a közelgő G3.1 kapcsán is. A továbbiakban röviden összefoglalom a várható változásokat.

2010. június 4., péntek

Te hogy döntenél???

Nagyon jó játékot ajánlottak a figyelmembe, ahol ügyvezetőként is kipróbálhatjuk magunkat, megküzdve legfontosabb érintettjeink (energiaiparnál: befektetők, kutatók, ügyfelek, környezetvédők) ellentmondó elvárásaival!

Választhatunk iparágat (autóipar, vegyipar, energiaipar, biztosítások), igénybe vehetjük tanácsadók segítségét is. Annak ellenére, hogy a harmadik körben már sikerült "cégem" tőzsdei értékét is növelnem a CO2 kibocsátás csökkentése mellett, még így is közel állok ahhoz, hogy a tulajdonosok megfosszanak pozíciómtól :-).

Próbáljátok ki itt!

2010. május 28., péntek

Amszterdam Rai és a fenntartható konferenciák

RAI Amszterdam és a régió egyik legnagyobb konferencia központja, ráadásul 2007 óta "üzletszerűen fenntarthatóak". Sikerült egy rövid interjút készítenem egy kávé mellett a holding kommunikációs vezetőjével, közben általánosságban, és speciálisan a GRI konferenciával kapcsolatban is kifaggattam, hogy mitől is lesz fenntartható egy konferencia központ.

2010. május 27., csütörtök

GRI 2015-ben és 2020-ban


Tegnap megkezdődött a GRI Fenntarthatóság és Átláthatóság konferenciája Amszterdamban. A kapcsolódó szlogen: Rethink.Rebuild.Report

Ezek a szavak tőlünk (Alternate) sem állnak messze, hiszen mi is szeretjük "újragondolni" a meglévő folyamatokat, "újraépíteni" és persze a hogyanokról és az eredményekről jelentésre ösztönözni ügyfeleinket.

2010. május 11., kedd

Megéri-e felelősségtudatos vállalatnak lenni?

Ebben a hónapban dömping van CSR eseményekből, ahogy arról legutóbbi  Hírlevelünk is tanúbizonyságot tett. Május 19-én a fenti címmel tartja CSR konferenciáját a Napi Gazdaság a Gerbaud Házban.

2010. április 27., kedd

2009 legjobbjai - CRRA'10 eredmények


Április 21-én megjelent a corporateregister.com által meghirdetett CRRA'10 eredménye, amely most már összefoglaló formájában is letölthető honlapjukról. Íme a győztesek és helyezettek, és egy két érdekes statisztika.

2010. április 19., hétfő

Itthon is van már!


A nemzetközi CSR irodalmat olvasgatva, hamar szembetalálkozunk a jelentésekről szóló pl. KPMG által fémjelzett kutatásokkal. Jelentem, már van hazai is, azaz elérhető a KPMG által készített "Felelősségvállalás és fenntarthatóság a magyarországi nagyvállalatoknál" kutatás, amelyet a 2008-2009-es vállalati jelentések alapján készítettek.

2010. március 13., szombat

Magyarul is elérhető a "GRI Megfelelési szintek"

Aki ismer tudja, hogy nagyon rossz néven veszem, ha a GRI megfelelési szintekre akarva vagy akaratlanul (ez esetben kevésbé) rosszul hivatkozik egy cég, vagy nem teljesíti az adott szint elvárásait.

GRI Adatbázis partnerek lettünk!

Örömmel jelenthetem, hogy immár hivatalosan is a GRI adatbázis partnere lett az Alternate! Hogy ez mit jelent a gyakorlatban? Azt, hogy havi rendszerességgel én tájékoztatom a GRI titkárságát az abban a hónapban megjelent hazai, GRI-t alkalmazó jelentésekről.

Ebből adódóan kérek mindenkit, akinek jelentése jelenik meg, hogy arról minél hamarabb tájékoztasson, küldje el nekem a jelentés elérési lehetőségeit, és ha van kedve egy rövid szösszenetet is, mert a megjelenő jelentésekről amellett hogy továbbítom azokat a GRI felé, szívesen hírt adok a blog hasábjain is! 

2010. február 19., péntek

GRI Readers' Choice Awards - a GRI levele a magyar jelentésírókhoz

Kedves Jelentésíró!

Vállalata legutóbbi fenntarthatósági/CSR jelentése részt vesz a GRI Readers’ Choice (Olvasók választása) jelentésversenyen!

2009. december 15., kedd

A Pannon első igazi fenntarthatósági jelentése


Jó, jó, akár okkal érhet a vád, hogy elfogult vagyok, hiszen a Pannon 2008-as fenntarthatósági jelentéséhez az Alternate Kft. nyújtott szakmai segítséget. De tudjuk mindannyian, hogy segíteni csak annak lehet, aki hagyja.


Hiteles CIB jelentés


Több évnyi jelentésírás után idén a CIB úgy döntött, eljött az ideje fenntarthatósági jelentésük külső fél általi hitelesítésére.
Jelentésértékelési rendszerünk ezüst fokozatát választották, azaz a GRI megfelelés ellenőrzését, az adatok és információk hitelességnek biztosítását és szakértői fejlesztési javaslatokat.

2009. november 18., szerda

Cél vagy eszköz - lufi vagy valós eredmény?



 

Az elmúlt napokban több olyan élmény is ért, amiknek hatására meg kell írjam ezt a bejegyzést. Többek között láttam két KKV fenntarthatósági jelentést (ami amúgy nagy örömömre szolgálna, és okkal nem hívom őket GRI jelentésnek, bár annak vallják magukat), sorra jelennek meg a rövid jelentések, illetve olvastam néhány honlapon a Deloitte Zöld Béka Díjjal kapcsolatos indulásról.

2009. november 8., vasárnap

Dilemmák a GRI Indexnél

A GRI Index nagyon fontos eleme a jelentésnek, és jó index nélkül nem lehet GRI jelentés a jelentés. Ez azért van így, mert az az olvasó, aki konkrét információt keres, azt az indexen keresztül egyértelműen meg kell találnia.



2009. október 30., péntek

Megválasztották a friss GRI Stakeholder Council tagokat - frissítve!

Lezárultak a választások, összesen 15 új tag kezdi meg munkáját 2010 januárjában. Az új tagok jellemzően a világ olyan részeiről érkeznek, ahol a GRI jelenleg még kevéssé ismert, és ezek a személyek a GRI nagyköveteiként segíthetik az útmutató terjesztését ezekben a régiókban. Munkájukhoz sok sikert kívánunk!

Egyik olvasóm kérésére kiderítettem, hogy a frissen bekerült jelöltek milyen szervezetek képviselői.


2009. szeptember 30., szerda

Nemzetközi jelentésverseny - CRRA'09

Idén is meghirdeti a CSR jelentések versenyét a CorporateRegister.com. A jelentkezés határideje október 16., a honlap regisztrált felhasználói 2010 január végéig szavazhatnak a  szerintük legjobb jelentésekre.


2009. szeptember 29., kedd

Mi kell a GRI megfeleléshez?

Azt, hogy egy jelentés megfelel-e a GRI elvárásainak nem kötelező külső fél által igazolni, mint pl. valamilyen ISO rendszernek való megfelelést. A GRI lehetőséget ad arra, hogy ún. önbevallással (self declaration) nyilatkozzunk jelentésünk megfeleléséről. Azonban bármennyire is kísértő megoldás, ne éljünk ezzel vissza. Ha elhatároztuk, hogy a GRI szerint teszünk jelentést, tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy valóban megfeleljünk. A GRI használat által "beígért" célokat is csak akkor fogjuk elérni, ha a célunk a fejlődés, vállalati működésünk átláthatóvá tétele, és nem önmagában a három betű marketing célú használata.



 Mik az alapvető feltételek?

  • Feleljen meg a GRI 12 alapelvének. Hogy valóban megfelelünk-e a G3 Útmutatóval könnyen ellenőrizhetjük. Minden alapelv leírását követően ellenőrző kérdéseket találunk. Ha valamelyiknél komoly hiányosságaink vannak, úgy korrigáljunk, egészítsük ki a jelentést, vagy indítsunk el egy olyan folyamatot, amelynek révén a következő jelentésünk már teljesíti az elvárást. Erről a jelentésben is nyilatkozzunk. Ilyen lehet pl. az érintettek bevonása a jelentéskészítés folyamatába.
  • Jelentsünk a kitűzött megfelelési szintnek megfelelő számú előírt indikátorról. Fontos, hogy a csak részlegesen megfelelő indikátorok nem számítanak bele C szintnél a 10, B szintnél a 20 kötelező teljesítménymérő indikátorba, még akkor sem ha valamiért nem relevánsak. Indoklást csak az A szintnél fogad el a GRI, mert ott minden kötelező indikátorról jelenteni kell.
  • A bemutatott indikátorokhoz kapcsolódóan mutassuk be a vállalat vezetési szemléletét. Nem elegendő az adatok bemutatása, a kapcsolódó irányítási, szervezési, stratégiai kérdésekről is írnunk kell, és érdemes az adatsorainkat az olvasók számára értelmezni, magyarázni.
  • Az adatsorokat (legalább 3 év) mutassunk be. Sok jelentés (főleg rövid verziók) hibája, hogy csak az adott tárgyév adatait mutatják be. Mindannyian tudjuk, hogy egy adat alapján nem lehet egy szervezet teljesítményét megítélni, ahhoz adatsorokat kell látnunk. Ha nem áll rendelkezésre az adott információból három évnyi, úgy annak okát (pl. más formában gyűjtöttük; 2007-ben kezdtük gyűjteni; stb.) mindig jelezzük a táblázatnál vagy lábjegyzetben.
  • Megfelelően válasszuk meg adataink bontását és mértékegységét. A mértékegységek használatánál az SI mrtékegységeket használjuk, ez nálunk nem szokott probléma lenni. A nagyságrendet is úgy válasszuk meg, hogy az adatok ne veszítsék el információtartalmukat (pl. 855 kg jobb mint 1 t-ra kerekíteni, ha az adatsor többi tagja sem több száz tonnás nagyságrendű). A GRI nem írja elő, hogy milyen bontásban kell az adatokat bemutatni. Illetve, sok helyen kiemeli, hogy régiós bontásban kellene, de ez egy magyar vállalat esetében nem ugyanazt jelenti, mint egy nagy multinacionális cégnél. Mi dönthetjük el, hogy országos szinten milyen régiókat veszünk alapul, vagy esetleg telephelyenként, üzletáganként mutatjuk be az adatokat. Még az is elképzelhető, hogy egyes adatainkat régiónként, másokat összesítve tartunk nyilván, illetve jelentünk. Arra figyeljünk, hogy saját magunk számára mikor hordozza a nyilvántartott adatsor a legtöbb információt. A nyilvántartást mindig részletesre javasolom, mert a jelentéshez összeadni az adatokat még mindig sokkal könnyebb mint utólag kibontani.
  • Ne feledkezzünk meg a GRI tartalmi indexről és a megfelelési szint deklarálásáról. A tartalmi index kulcsfontosságú a megfelelés tekintetében, mert lehetővé teszi adott információk célirányos keresését. A megfelelési szint deklarálásához a GRI honlapjáról letölthető ikonokat és táblázatot kell használjuk. A táblázat formátuma nem kötelező, de információ tartalma igen, tehát dizájnunkhoz illeszkedően újrarajzolhatjuk.



Ha első jelentésünket írjuk, vagy bizonytalanok vagyunk, kérjünk szakértő segítséget a jelentés írásakor. Ha jelentésünket már elkészítettük, de szeretnénk megbizonyosodni róla, hogy mindenben megfelel a GRI elvárásoknak, de egy komplex hitelesítési eljárásra már nem futja a keretből, akkor is van megoldás. A GRI gyakorlatához illeszkedően ma már az Alternate Kft. jóvoltából itthon is elérhető olyan szolgáltatás, amely csak a GRI megfelelést ellenőrzi, így költséghatékony módon igazolhatjuk megfelelésünket.


Ha csak egy-két bizonytalanságban van szüksége segítségre, bátran használja ingyenes GRI Hotline szolgáltatásunkat.